2012. augusztus 9., csütörtök

Nagaszaki, 1945

A Nagaszakira ledobott atombomba gombafelhője (1945)

Három nappal a hirosimai atomtámadást követően az Amerika Egyesült Államok egy másik japán város, Nagaszaki ellen vetette be atomfegyvert.

Japán még fel sem ocsúdhatott az első atomcsapás döbbenetéből, amikor ismét felszálltak az amerikai légierő B–29-es bombázói, hogy egy újabb atomtámadást hajtsanak végre az ázsiai ország ellen. A bombát a Charles W. Sweeney őrnagy vezette Bockscar szállította a célponthoz, mely eredetileg nem Nagaszaki, hanem Kokura városa volt. Azonban Kokura felett aznap reggel felhős volt az idő, ami nem volt megfelelő a bombázáshoz, ezért a repülőgépek a második lehetséges célpont, Nagaszaki felé vették az irányt. A város felett jó idő volt, így a légierő a bomba ledobása mellett döntött.

Egy szemtanú, Macuda Hiromicsi Kojagi Dzsimán
készült felvétele a robbanásról (1945)

A Fat Man nevet viselő bombát 1945. augusztus 9-én  délelőtt nem sokkal 11 óra után oldották ki. A robbanása Nagaszaki felett 469 méteres magasságban következett be. Bár a Fat Man a Little Boy-nál nagyobb, mintegy 21 kilotonnás hatóerejű volt, a város földrajzi adottságai miatt kevesebb kárt okozott mint a hirosimai támadás. Két kilométeres sugarú körzetében a detonáció mindent elpusztított, de az áldozatok száma nem volt akkora mint Hirosimában. A becslések szerint 60–80 ezer veszthette életét közvetlenül a robbanásban. További 75 ezren szenvedtek sérülést és radiokatív sugárszennyezést.

Hirohito császár 1945. augusztus 15-én élő rádióbeszédében bejelentette, hogy Japán, elfogadva az szövetségesek feltételeit kapitulál.

A bombát szállító Bockscar legénysége

Nagaszaki a támadás előtt és után



Kövesd a blogot a Facebookon és a Twitteren is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kritika? Vélemény? Észrevétel? Ide írd! Akár regisztráció nélkül is!