2012. december 3., hétfő

A megkorbácsolt Gordon

McPherson & Oliver:
A megkorbácsolt Gordon (1863)

Egy megkorbácsolt rabszolga mutatja meg hegeit azokon a fényképeken, melyek az amerikai polgárháború idején felhívták a figyelmet a rabszolgákkal szembeni embertelen bánásmódra.

A férfit Gordonnak hívták (más források Peterként említik). Louisiana államban egy ültetvényen dolgozott rabszolgaként. 1862. őszén az ültetvény egyik felügyelője büntetésül kegyetlen módon megkorbácsolta. Hogy mi volt a bűne, az nem derült ki. Gordon súlyos sérüléseket szerzett, két hónapig az ágyból sem tudott felkelni. 1863. márciusában kockázatos döntésre szánta el magát: minden erejét és bátorságát összeszedve megszökött az ültetvényről. Az ültetvényen hamar felfedezték a szökést és megkezdték keresését, sőt riasztották a szomszédos ültetvényeket is, hogy minél hamarabb elfogják a szökött rabszolgát.

A másik felvétel

Gordon eltökélt volt és ment, amíg bírt. Tíz nappal később elért Baton Rouge-ba, ahol a unionisták csapatai állomásoztak. Úgy döntött, hogy fegyvert ragad és csatlakozik a déli államok ellen harcoló erőkhöz. Gordont a besorozásnál orvosi vizsgálatnak is alávetették, ekkor derült fény a korbácsolás okozta sérülésekre a hátán. Éppen a táborban tartózkodott két vándorfotós, William D. McPherson és társa Mr. Oliver, akik engedélyt kértek Gordontól, hogy dokumentálhassák az elszenvedett erőszak nyomait. A két fényképész több felvételt is készített Gordon hátáról. Az egyik fényképhez az alábbi sorokat fűzték: „Artayou Carrier korbácsolt meg. A korbácsolás következtében két hónapig az ágyat nyomtam. A gazdám azután jött, hogy megkorbácsoltak; a felügyelőt kirúgta. Szerencsétlen Peter saját szavai, miközben a székre ült a fotózáshoz.”

A besorozás idején készült felvételt

A Mathew Brady által készített vizitkártya

McPherson és Oliver a képeket vizitkártya formájában sokszorosították és értékesítették. A brutális bántalmazásról készült felvétel nagy feltűnést keltett és hamar ismertté vált az országban. Gordon hegekkel teli hátáról készült fotóra a rabszolgatartás árnyoldalainak kézzelfogható bizonyítékaként tekintettek, melyre a halálbüntetést támogatók előszeretettel hivatkoztak. Volt, aki szerint százezer példányban kellett volna lemásolni is mindenhova eljuttatni, hogy mindenki lássa e szörnyűséget. Több fotós is kihasználta a kép ismertségét és saját maga készített belőle másolatot, melyeket értékesítettek. Az egyik legismertebb ilyen másolatot Mathew Brady fényképész készítette.

A Harper's Weekly cikke Gordonról

A Harper's Weekly 1863. július 4-én megjelent számában Typical Negro címmel megjelent cikkben írta meg Gordon történetét. A sérüléseket bemutató fotó mellett két másik róla készült képet is leközölt a lap: az egyiken katonai uniformisban látható, a másik pedig a besorozáskor készült. A szerző beszámoltak a rabszolgaként töltött időről, a bántalmazásról és szökéséről. A cikk megjelenése jelentősen befolyásolta a rabszolgákról kialakult képet és felhívta figyelmet a rabszolgatartók embertelen bánásmódjára. Idővel Gordon az elnyomott rabszolgák példaképe és a bátor hazafi afro-amerikai megtestesítője lett.

A róla készült fénykép a rabszolgatartás egyik leghíresebb és talán leggyakrabban idézett dokumentumává vált. Gordon életének további részletei nem ismertek. Katonai pályafutása is hiányosan dokumentált, annyit biztosan tudni, hogy több bevetésen is részt vett és túlélte a polgárháború csatáit, de hogy később mi lett vele azt sajnos nem tudni.

(via Smithsonian Photography Initiative)

Tetszett a cikk? Kövesd a blogot a Facebookon és a Twitteren is, ahol további tartalmakról is értesülhetsz!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kritika? Vélemény? Észrevétel? Ide írd! Akár regisztráció nélkül is!