2013. szeptember 9., hétfő

Rőzsegyűjtők

Heinrich Zille Rőzsegyűjtők sorozatának egyik darabja (1898)

Heinrich Zille rajzoló a századfordulón készített felvételeket rőzsét hordó asszonyokról. A fotósorozatot ma a dokumentarista fotográfia jelentős darabjaként tartják számon.

Zille 1858-ban Radeburgban született. Rajzoló volt. Az átlagemberek mindennapjairól készített tragikomikus rajzai tettek ismertté. Első alkalommal 1903-ban jelentek meg munkái az újságokban. Nem csak rajzoló, hanem amatőr fotográfus is volt. Hasonlóan a századforduló más művészeihez ő is saját rajzaihoz készítette felvételeit vázlat gyanánt. Nem titkolta fényképeit, de nem is dicsekedett velük. Bár a kortársak ismerték tehetségét, de fotográfiai munkássága 1926-ban bekövezett halál után feledésbe merült. Csak a hatvanas évek közepén figyeltek fel rá újra. Hagyatékában 400 üvegnegatívot és 120 eredeti kópiát találtak. A fényképek jelentős része Berlinben és környékén készült épületekről, utcákról, udvarokról, a város megannyi szegletéről. A gyűjteményben találunk még portré- és aktfelvételeket is. Valamint egy sorozatot a város széli erdőkből rőzsét hordó asszonyokról.




Zille 1892-ben költözött, az akkor még Berlin melletti Charlottenburgba a Sophie-Charlotten Strasséra. Egy évvel később kezdte el megörökíteni a lakásának ablakából nyíló látványt, a körvasút és a Knobbelsdorff híd környékét. Itt figyelhetett fel a város széli erdőkből rőzsét hordó asszonyokra, akiknek fő útvonala nem volt messze Zille lakásától. Első felvételeit róluk 1897-ben készítette. Kezdetben a fotók életlenek voltak, a kompozíció sem mindig volt megfelelő. De Zille idővel egyre jobban kitanulta a fotózást. Egyre közelebb merészkedett a megrakott kocsikat húzó asszonyokhoz, de kerülte a kontaktust, meg akarta őrizni a távolságot. Zille el akarta kerülni, hogy a nők a kamerába nézzenek: alig akad olyan felvétel, melyen az arcuk látható, inkább hátulról fényképezte őket. Arctalanul váltak a hasonló nehéz sorsú asszonyok képviselőivé.

Zille felvételei – köztük a Rőzsegyűjtők sorozat darabjai – ma a Berlinische Galerie gyűjteményében találhatóak.

Tetszett a cikk? Kövesd a blogot a Facebookon és a Twitteren is, ahol további tartalmakról is értesülhetsz!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kritika? Vélemény? Észrevétel? Ide írd! Akár regisztráció nélkül is!