2014. augusztus 30., szombat

Őszi fotográfiai programok a 120 éves Mai Manó Házban és a Capa Központban

Októberben lesz 120 éves a Mai Manó Ház. Ennek alkalmából rendezvénysorozattal és egy három napos fesztivállal ünnepel a Mai Manó Ház és a Robert Capa Központ.


Mai Manó Ház


2014. szeptember 1-jén Generációk együtt címmel hirdet családi fotópályázatot a Mai Manó Ház az Indafotóval együttműködve, melyre olyan családi fényképeket várnak, amelyek nemcsak az esetlegességből születnek, hanem átgondolt, előkészített fotográfiák, melyekben érezhető maga a létrehozás folyamata is, nemcsak a véletlenül megörökített pillanat.

Október 9-én nyílik meg a Mai Manó Házban Mai Manó (1855-1917) fotográfiáit bemutató Családi fotográfia című kiállítás, egy másik kiállítótérben pedig kortárs fotográfusok archaikus technikával készült felvételeit lehet megtekinteni.

Szintén október 9-én kezdődik a Fotóutca fesztivál. A három napos nagyszabású vizuális rendezvénysorozat célja annak bemutatása, hogy mi történik a fotográfiával most, hogy gyakorlatilag bárki, bármikor készíthet és készít is fotókat. Azért készíti ezeket, hogy megmutassa, megossza azt, ami tetszik neki, és amit gondol, vagyis azért készíti ezeket, hogy kommunikáljon. A hivatásos fotográfusok szakmai kihívásként élik meg, hogy mindenki fotókat készít. A nagyközönség pedig nem tudatosítja, nem érti, hogy a fotó a beszélthez hasonlóan viselkedő nyelv, amit – nem csak ösztönösen – művelni, használni és értelmezni lehet és kell.

A Fotóutca fesztivál idején a Mai Manó Ház épületében Családi fotófesztivált szerveznek, ahol bárki készíthet magáról és családjáról fényképet. A fotografálás a Mai Manó Ház összes helyiségében, és kitelepülve az előtte lévő utcai részen zajlik. A látogatók megismerkedhetnek az archaikus és a modern képrögzítési eljárásokkal, vagy akár korabeli jelmezbe öltözve állhatnak modellt a Napfényműteremben. Az épület előtt egy fényképautomata segítségével pedig akár családi szelfiket készíthetnek.

Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ


A szeptember 29-én nyíló Bőrödön viseled/Second Skin  – társadalmi konstrukciók vizuális kódjai tárlat azt a kérdéskört járja végig, hogyan építjük fel egyéniségünket, melyet kifelé mutatunk környezetünknek, mit jelentenek a kényszerítő vagy szabadon választott társadalmi szerepek, egyáltalán léteznek-e ezek és a nekik megfeleltetett jelzőrendszerek. A kiállítás több, mint 30 kortárs fotográfus képeit vonultatja fel a rendszerváltozást megelőző időszaktól napjainkig.

Sylvia Plachy magyar származású fotóművész munkáit bemutató kiállítás nyílik a Robert Capa Központban 2014. november 13-án. A Mikor lesz holnap? című tárlat áttekinti az egész életművet, egyaránt válogat a régebbi és a közelmúlt felvételeiből, színes és fekete fehér munkákból.

Tetszett a cikk? Kövesd a blogot a Facebookon és a Twitteren is, ahol további tartalmakról is értesülhetsz!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kritika? Vélemény? Észrevétel? Ide írd! Akár regisztráció nélkül is!